Cinema City Balaton Volt Egyszer Egy Hollywood
A G7-et ingyen lehet olvasni, de nem ingyen készül. Támogass minket egyszeri, vagy rendszeres átutalással! A koronavírus magyarországi megjelenése óta egyetlen hétvégén sem volt akkora bevétele a hazai moziknak, mint az előzőn. A látogatottságnak nagy lökést adott, hogy most már védettségi igazolvány nélkül is be lehet ülni egy filmre. A megugrásra a környező országok tapasztalatai alapján sokan számítottak is. A forgalom azonban még így is messze van a Covid előtti időszakra jellemzőtől, és mivel a járvány az ágazat számára kedvezőtlen folyamatokat gyorsított fel, a kilátások sem feltétlenül fényesek. Még akkor sem, ha nem lesz negyedik hullám. Nem kell védettségi, megindultak a nézők Múlt csütörtök és vasárnap között több mint 122 ezer látogatója volt a magyarországi moziknak. A koronavírus tavaly márciusi megjelenése óta először fordult elő, hogy százezernél több mozijegyet adtak el, az előző hétvégéhez képest több mint harmadával nőtt a nézőszám. Egy vidéki mozi vezetője lapunknak egyenesen úgy fogalmazott, hogy: egyik napról a másikra rohanták meg a mozikat a nézők, de nagyon hasonlóan látta a helyzetet szinte minden lapunknak nyilatkozó mozis.
Annuska Hotel Balatonfüred
Játékunk 2014. november 12. 17:00-tól 2014. November 30. 24:00-ig futott.
- Cinema city balaton volt egyszer egy hollywood videa
- Thor 3 teljes film magyarul
- Dokumentumfilm készül Robin Williams öngyilkosságának hátteréről
- Cinema city balaton volt egyszer egy hollywood videa teljes film 2019
- Programok november elejére | Minap.hu
- Pályacsúcs, és jubileumi, 200 000. célba érő a 38. Lidl Balaton-átúszáson - KÖZSZOLGÁLAT.hu
- Eladó használt konyhabútor fejér megyében
- Cinema city balaton volt egyszer egy hollywood hd
- Index - Mindeközben - A szépség és a szörnyeteg főgonosza, Luke Evans ott volt a pesti díszbemutatón
- Cinema city balaton volt egyszer egy hollywood tuna
- Cigánysoron nem merek el járni 12